LAKÁSCSERÉK BIZTONSÁGOSAN ÉS SZAKSZERŰEN

Köszöntjük hivatalos szakmai oldalunkon!

Mi nem szakértők, hanem gyakorlati szakemberek vagyunk, éppen emiatt kizárólag legálisan, a jogi keretek figyelembevételével végezzük a lakóingatlanokkal kapcsolatos közvetítői, bonyolítói és szaktanácsadói tevékenységünket. Elsődleges szempontjaink és egyben célkitűzésünk is a biztonságos, hiteles, és nem utolsósorban a hatékony, adott esetben rugalmas, mégis kiszámítható partneri együttműködés, melyek együttes ereménye lehet az elégedett ügyfél és szolgáltató partner. 

  • Sajnos az ingatlanközvetítő szakmának nagyon rossz megítélése van az ingatlanpiacon, annak ellenére, hogy sokan – akik már találkoztak korrekt, ezen a területen elhívatott szakemberrel – határozottan állítják, hogy időnként igenis indokolt és szükséges egy hozzáértő bevonása.
  • Nem mindegy ugyanis, hogy milyen módon cserélünk, adunk el vagy veszünk meg egy lakóingatlant, hiszen sok esetben egy jónak ígérkező üzlet nagyon drága, illetve költségektől terhes, vagy akár eredménytelen is lehet, amennyiben nem figyelünk minden körülményre.
  • Bárki potenciális cserepartnere lehet más ajánlattevők számára, ezért mi, nem csak közvetlen lakáscserékben gondolkodunk.

Éppen ezért, csak abban az esetben bízzon meg szakembert, ha maximális bizalommal fordul felé, és hiszi, hogy az a legjobb tudása szerint működik közre a sikeres eredmény elérése érdekében.

Ha ön tanácstalan, döntésképtelen, esetleg bizonytalan, ezért megerősítésre vagy tanácsadásra lenne szüksége, kizárólag abban az esetben kérjen segítséget, ha annak költségeit bonyodalmak nélkül tudja vállalni!

Adatkezelési szabályzat

ingatlan eladó ingatlanközvetítő eladó ingatlan csere ingatlan eladás bérlakás ingatlancsere önkormányzati bérlakás bérleti jog eladó bérleti jog csere bérlakásra csere bérleti jogra csere tulajdonra csere önkormányzati bérlakásra  eladó bérlakás eladó önkormányzati bérlakás önkormányzati bérleti jog

PROFESSZIONÁLIS MÓDSZEREINK

ÖNNEK IS MEGOLDÁST JELENTHETNEK,

ha ÖN

meglévő önkormányzati bérlakását

biztonságosan szeretné elcserélni

*kisebbre

*nagyobbra

esetleg

*magántulajdonú lakóingatlanra

vagy

*minden legitim megoldásra nyitott otthona megteremtése érdekében.

***

IDŐPONTFOGLALÁS:

info@csereal.hu

Hétköznapokon: 10-18 óra között

06 (30) 407-56-56

(SMS küldés: 0-24h)

***

AZ AKTUÁLIS INGATLAN AJÁNLATAINK MEGTEKINTÉSÉT KIZÁRÓLAG SZERZŐDÖTT PARTNEREINK SZÁMÁRA BIZTOSÍTJUK!

 Kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!

Honlap készítés